Sokáig tanakodtunk azon, hogy hova is menjünk el télen feltöltődni. Napozni, tengerben úszni vágytunk, aztán némi nézelődés után úgy döntöttünk elmegyünk Afrika legjobb brandjével felépített üdülőhelyére, Mauritiusra. Zsófi és Peti beszámolója következik.
Egyszerűen szükségünk van az ünnepek utáni feltöltődésre. A téli korán sötétedés és a karácsony meg a szilveszter felhajtása kimerít minket, így tavaly januárban is összepakoltunk és irány a bécsi reptér, ahonnan Dubaion keresztül Mauritius. Bár a brand egy kicsit talán túlzás egy pillanatig sem éreztük magunkat átverve. Mauritius csodálatos, a trópusi buja növényzet, a döbbenetesen tiszta, a kék és a zöld elképesztő színárnyalataiban mutatkozó tengervíz egy pillanat alatt rabjává tett.
Nagy különbség van a sziget turistáknak berendezett és a helyi emberek által lakott részén. Előbbi tényleg olyan mint ahogy a képeslapokon mutatják. Erre egyébként egy picit rá is dolgoztak a helyiek, hiszen, mint megtudtam, sok pálmafát direkt ezért a tökéletes hatásért ültettek. Kilépve a szálloda komfortjából azonban egy sokkal szemetesebb, puritánabb környezettel találkoztunk. A helyiek mindenféle gond nélkül dobnak el mindenfélét az utcán. Ezzel együtt egyébként barátságosak és közvetlenek az itt lakók. Hát még a helyi kutyák.
Egyik nap némi elemózsiával felszerelkezve indultunk el egy nagyobb sétára, amikor három kutya szegődött a nyomunkba. Arra már korábban felkészítettek minket, hogy sok a kóbor kutya, ám abszolút nem bántják az az embereket. A mi kis csapatunk három, tacskónál egy kicsit nagyobb blökiből állt. Egyszerűen nem tudtam nekik ellenállni, muszáj volt megosztanom velük a szendvicsünket, amit végül nem is csak megosztottunk velük, hanem egy az egyben oda is adtunk. Mi pedig végül egy utcai kifőzdében ettünk pár falatot. Olyan finom grillezett rákot azóta sem kóstoltam.
Másik nagy élményünk a buszozás volt. Úgy döntöttünk, hogy két nap semmittevés után egy kicsit barangolunk a szigeten, de csak amolyan turista módjára a szállodánkhoz közeli helyekre. Úgy döntöttünk, hogy a helyi járatos busszal tesszük meg azt a pár kilométert a kék öböl strandjához. A busz közönsége eleve mindig egy jó lenyomata a helyi embereknek, de azt, hogy két kaméleonnal a karjaikon utazó helyibe botlunk sosem gondoltam volna. Érinthető közelségben van a természet, Mauritiuson mégis lépten-nyomon egy kihalt állat jön velünk szembe. Ez pedig nem más mint a dodó, ami 1690-ben pusztult ki végleg. Megannyi pólón, bögrén, zászlón, az ország címerében is megtaláltató. Mi is felszerelkeztünk egy garnitúra pólóval, rajta a „mindig mérges” ábrázatot öltő madárral.
Az egyik legszebb helyi, amit a két hetes nyaralásunkon meglátogattunk, az a helybeliek által hétszínű földnek, Chamarelnek nevezett képződmény volt. Ez egy vulkáni talaj, amit az időjárás formált különlegessé, és hamar védett terület lett. Az odaúton, megálltunk a Grand Bassin-t, ez a hinduk szent tava. Kiváló fotókat készítettünk itt is.
Összességében lehet, hogy sokan azt mondják, hogy túlárazott Mauritius, amiben lehet, hogy apró igazság van is. De ha trópusi kirándulásra vágysz és egzotikus élményekre, akkor ez lesz az a sziget, ami hamar rabul ejt. Mi is visszavágyunk.