Dubai a világ leglátványosabban épülő és idegenforgalom szempontjából az egyik legfelkapottabb városa. Ide nem lehet „kétszer belépni”, ugyanis mindig épül egy újabb épület, látványosság. Dubai több okból is kifejezetten remek úticél, de leginkább az a vonzó benne, hogy a modern, felhőkarcolók és plázák világa mellett a hagyományos bazárok is megtalálhatók.

A város az 1930-as évekig csupán a gyöngyhalászatról volt ismert, az 1960-as években felfedezett olajnak köszönhetően Dubai rohamos fejlődésnek indult, majd az öbölháború után a szabad kereskedelem és a turizmus fejlesztése került a középpontba. A várost homoksivatag veszi körül, de a kitűnő öntözőrendszernek köszönhetően mégis minden virágzik. Napjainkban Dubai nagyratörő építészeti beruházásaival, szikrázó üvegcsodáival, újabb és újabb mesterséges szigeteivel az építészek fellegvára – nem ismernek lehetetlent, hiszen nincsenek anyagi korlátok.

Dubai kiváló lehet azon turisták számára, akik szeretik a kellemes időjárást, a nemzetközi ételeket, a hatalmas épületeket és az extrém dolgokat. Mindemellett valószínű, hogy óriási kultúrsokk fog érni, hiszen egy teljesen más világ de mindenképp megéri ellátogatni erre a csodás helyre.

Dubaiban -mint minden- a szilveszter is nagyvonalú, gigászi és gyönyörű! A világ legmagasabb épülete a Burj Khalifa kápráztató fényekben pompázik, majd éjfélkor csodálatos tűzijáték vár több helyszínen is.

Ünnepeld az év végét stresszmentesen, exkluzív környezetben a családod vagy a barátaid társaságában.

2019.12.30.-2020.01.05. (7 nap/6 éjszaka)

First Central Hotel Suites ****
Részvételi díj kétágyas, standard szobában, reggelivel: 600.300 Ft/2 fő

W Dubai The Palm *****
Részvételi díj kétágyas, standard szobában, reggelivel: 1.317.700 Ft/2 fő

A részvételi díj tartalmazza: 

  • repülőjegyeket, reptéri illetékkel-budapesti indulással, közvetlen járat
  • fejenként 2 db kézipoggyászt
  • priority beszállást
  • ülőhelyet
  • 6 éjszaka elhelyezést 2 ágyas, standard szobában
  • reggelis ellátást

A részvételi díj nem tartalmazza:

  • útlemondási biztosítást és teljeskörű BBP biztosítást