Curacao egy különleges élmény volt számomra, ugyanis a karibi hangulatot, biztos európai környezetbe ágyazták. Olyan, mintha Amszterdamban járnál, közben meg delfinek ugrálnak a tengerben.

Robi élményeit osztjuk most meg a blog olvasóival.

Az öcsémmel régóta terveztünk már egy igazi tesós nyaralást. Végre eleget spóroltunk ahhoz, hogy ulticélon kezdjünk el gondolkodni. Természetesen szóba jött a pasik egyik kedvelt ulticélja Thaiföld. De aztán elvetettük az ötletet és arra jutottunk, hogy inkább menjünk a Karib-tengerre, Curacaora.

Most nem panaszkodásképpen írom, de egy napig csak repülőn ültünk. Hogy megérte-e? Nagyon is! Curacao isteni hely. Európai körülményeket találsz és közben pedig tobzódsz azokban a természeti adottságokban, amit csak világ ezen részén találsz meg. A fővárosban, Willemstad-ben szálltunk meg. Ahol, miután kialudtuk magunkat és feltöltődtünk nyakunkba vettük a várost. Bár 30 fok volt, a meleg teljesen elviselhetőnek hatott. Az egész város olyan, mintha egy holland városban sétálnál. A helyiekben benne van a holland szabadság, és a karibi huncutság.

Nem sokat talpaltunk, mindjárt be is tértünk egy bárba, ahol azonnal meg akartuk kóstolni a helyi hírességnek számító curacao likőrt. Maga a likőr helyi keserűnarancsból készül és önmagában sosem isszák. Hát neki láttunk az első helyi koktélunknak. A pincérnővel, Annával, hamar összebarátkoztunk. Ő maga holland és 7 éve érkezett a szigetre dolgozni. Amit rettentően unt az az időjárás, ahogy mesélte amióta itt van minden nap 30-32 fok van, eső pedig nincs. Mivel mi éppen az esős magyar őszt hagytuk magunk mögött Anna problémájával most nem tudtunk osztozni. Vagy a hosszú utazás, vagy az, hogy nem sokat ettünk de elég hamar megártott az a 4-5, vagy talán lehet, hogy 6 koktél, amit megittunk. Pont idejét éreztük, hogy továbbálljunk.

A szállásunktól, alig 10 percnyi autóútra volt a Mambo beach. Gyorsan taxiba vágtuk magunkat. Csak két okból volt rossz ötlet. Egyrészt annyit fizettünk, amiből egy napra később autót béreltünk, másrészt pedig a beach teljesen beszippantott minket. Buli, könnyű vér, zene, szórakozás.

Másnap aztán kisebb fejfájással – na jó naggyal – küzdve indultunk neki a Christoffel nemzeti parknak. Itt már okosabbak voltunk és autót béreltünk. Ez azért is volt jó öltet, mert így az egész szigetet fel tudtuk térképezni. Ez a kirándulós, sziget barangolós nap egészen jól ellensúlyozta az előző napi tivornyát. Az a jó Curacaoban, hogy, mint minden szigetországban, itt is se szeri, se száma a tengeri halak és egyéb tengeri gyümölcsök kínálta éttermeknek. Bevallom őszintén a grillen sült barrakudánál semmi nincsen jobb a másnapra. Na meg egy hideg sör és máris szebb volt az élet. Abban csak bízni tudtunk, hogy egy sörrel még vezetési képességeim teljes birtokában vagyok, így a Parkban lófrálás, na meg a késői ebéd után visszaindultunk a szállásra.

Nem akarom elaprózni a beszámolót, de azért még a búvárkodást meg kell, hogy említsem. Delfinek, cápák, mindenféle tengeri állta, teknősök, sügérek. Szinte mindennel találkoztunk a merülés alatt, minden dollárt megért a tengeri safari. Már csak azért is, mert egy legendának is utána tudtunk járni. A tengerészeknél tényleg mindig van rum. 😀